1. Az Erő visszahívása

A személyes erő visszaszerzésének útja

Az inka sámáni hagyomány szerint a napfonati vagy köldök-csakránkból (qosqo) számos energiaszál indul ki, melyek különböző emberekkel, életeseményekkel, helyekkel, szerepkörökkel kötnek össze bennünket, amelyekbe sok energiát fektettünk vagy fektetünk.

A lélekvisszahívást megelőzően jól tesszük, ha visszavonjuk ezeket az energiaszálakat, és visszahívjuk az energiánkat, hogy újult erővel haladhassunk saját utunkon. A kuticsi szertartást vagy gyakorlatot általában évente egyszer szokták elvégezni az andoki paqo-k. A szertartás célja az, hogy „visszahívjuk” az energiánkat, mely a qosqo-nkból kiinduló energiaszálakon keresztül minden hellyel, személlyel, élménnyel, szellemi esszenciával összeköt, melyekkel valaha kapcsolatban voltunk, vagy melyekre gondolni szoktunk. Minél inkább részt veszünk, jelen vagyunk mások életében (a családunk, rokonaink, munkatársaink, hozzánk segítségért forduló személyek, különböző intézmények és társadalmi körök életében), annál inkább hatással van ránk az ő hucsájuk, tudatuk, történéseik, és mindez befolyásolja, színezi is az önmagunkról alkotott képünket. Ezért időnként jó, ha minden ilyen energiaszálat visszavonunk, és visszahívjuk személyes erőnket, melyet később újra használhatunk e kapcsolatok kialakítására, ha úgy döntünk.

Vonuljunk el egy olyan helyszínre, ahol zavartalanul tudunk belső munkát végezni, meditálni, és ahol egyedül vagyunk. Üljünk le, és nyissuk meg a szakrális teret magunk körül. A kapcsolatok visszavonása csak a középső világbeli kapcsolatainkra vonatkozik, mert ha az Alsó és Felső Világba vezető energiaszálakat is visszavonnánk akkor úgy éreznénk magunkat egy darabig, mint egy gyökértelen és lombjától megfosztott fa.

Üljünk le vagy feküdjünk le, és lélegezzünk mélyen, de erőlködés nélkül. Lazítsuk el a testünket, és iktassuk ki a tudatunkból a hétköznapi valósággal kapcsolatos történéseket. Légzés közben hangolódjunk rá a poqpo-nkra, és nyissuk meg a qosqo-nkat. Térképezzük fel, tapogassuk le a qosqo-ból kiinduló energiaszálakat, melyek összekötnek a Középső Világ különböző (jelen, múlt vagy jövőbeli) személyeivel, helyszíneivel, történéseivel, a különböző szerepköreinkkel, melyek pusztán a Középső Világbeli egónk kiterjedései.

Amint sikerült azonosítani egy seqe-t, vagyis energiaszálat, vonjuk vissza a kapcsolatot és az energiánkat, amit abba a kapcsolatba belefektettünk, megbocsátva magunknak és a másiknak. Ha a folyamat közben ragaszkodást, bűntudatot, szégyent, irigységet, ellenszenvet stb érzünk, akkor is folytassuk a folyamatot, és igyekezzünk elengedni ezeket az érzéseket, mert csak azután fog sikerülni visszavonni az energiaszálat. Ha úgy érezzük, hogy valamelyik kapcsolatunkban karmikus adósságokkal rendelkezünk, akkor később visszatérhetünk az adósság rendezésére valamilyen való életbeli folyamat, szertartás stb. által.

Haladjunk kapcsolatról kapcsolatra, egymás után visszavonva az energiaszálakat és a személyes energiánkat (az energia természetesen nem a miénk, de az Univerzum nekünk osztotta ki, hogy fejlődni tudjunk, ezért vissza kell hívnunk). Némelyik kapcsolat visszavonása esetleg annyira megviselhet, hogy nem tudjuk végigcsinálni a gyakorlatot. Ekkor következő nap vagy egy következő alkalommal folytathatjuk a gyakorlatot, amíg nem érezzük azt, hogy sikerült visszavonnunk minden energiaszálat. Kellő gyakorlással egy alkalom alatt el tudjuk majd végezni a gyakorlatot.

Amikor úgy érezzük, hogy nincsenek már további energiaszálak, melyek a Középső Világhoz kapcsolnak, akkor lebegjünk boldogan és gondtalanul a poqpo-nkban, élvezve az energia szabad áramlását. A poqpo ilyenkor kifényesedik, megduzzad, és egy energetikai újjászületés-élményben lehet részünk. Elvégezhetjük ilyenkor a szamincsakuj és szaivacsakuj gyakorlatokat is, tehát engedjük beáramolni a számít a korona- és gyökércsakránkon keresztül.

A négy esszencia

Az alábbi gyakorlat pedig abban segíthet, hogy meg tudd őrizni az erődet, és a trengelyedben tudj maradni:
Az andoki hagyományban van egy meditációs technika, mellyel a testünkön belül található négy esszencia templomát tölthetjük fel, illetve tudatosíthatjuk, mélyíthetjük a kapcsolatunkat ezekkel az isteni energiákkal. A négy esszencia elhelyezkedése:

Képzelj el egy fénygömböt a gátad és a köldököd közötti területen, a medencében.

A második templom a napfonat körül, a köldök és a bordaív között helyezkedik el.

A szeretet energiája (és az összes érzelem központja) a mellkas közepén található.

A bölcsesség esszenciája a fejben található.

A meditáció során végezz mély belégzéseket az orrodon keresztül, és mély kilégzéseket a szádon keresztül. Belégzés közben vizualizáld, ahogy az adott fénygömb megnövekszik és kifényesedik.

Figyeld meg, hogy milyen a színe, állaga, milyen érzetet kelt a testedben, mit tanít neked magadról? Ha bármilyen diszharmonikus energiát, szimbólumot, érzelmet, képet érzékelsz a gömbben, azt a kilégzésekkel kiengedheted.

Az első nap 10-15 percig koncentrálj és lélegezz a legalsó templomba, majd másnap a másodikba, stb. Ha végigértél a négy templomon, akkor kezdheted elölről. Néhány teljes kör után elkezdheted egy alkalommal végiglélegezni mind a négy templomot 5-5 percig.