A lélekrészeinket általában valamilyen traumatizáló helyzet vagy esemény hatására veszíthetjük el, sőt, a mai világban az is gyakori, hogy valaki a megfelelési, beilleszkedési kényszer vagy éppen a félelmei miatt önként küldi el a lélekrészeit. Ez az állapot azonban nem egészséges, mert a leszakadt lélekrész megakad egy köztes „mezőben”, és nem képes tovább fejlődni, a „vár őre”, vagyis az a lélekrész, amely tovább lakik a testünkben, pedig nem érzi egésznek magát, és sok erőt veszít a leszakadt lélekrésszel együtt. Ilyenkor a traumakezelő pszichoterápiák sem tudnak igazán hatékonyak lenni, mert híján vagyunk a lelki „egész-ségnek”, mely szükséges a terápiák megfelelő mértékű integrációjához.
Ha a mi lineáris időnk alapján tekintjük az eseményeket, akkor a lélekrészek lehasadása bekövetkezhetett valamikor az eddigi életünk során, a születéskor, a magzati létben, vagy jelen inkarnációnk előtti időkben is. A sámán a szellemi vezetője segítségével keresi meg a leszakadt lélekrészeket, és azokat hozza vissza, amelyekre a „vár őrének” a leginkább szüksége van. Ilyenkor meg szoktam kérni a vendéget, hogy beszéljen azokról az életeseményeiről, melyek a legjobban megrázták, és lélekvesztéssel járhattak, mert ezáltal előkészíti magát a visszatérő lélekrészek befogadására, mér akkor is, ha végül más életeseményekből hozunk vissza lélekrészeket.
A leszakadt lélekrészek megtalálásának körülményei, és az elveszítésükhöz kapcsolódó események sokat elárulnak, főleg a vendég számára. Amikor a visszahozás után elmondom, hogy hol találtam őket, általában nagy felismerésekkel szoktak helyeselni, hogy valóban ennek megfelelő dolgok történtek az életükben, és ez a „ráhibázás” (vagy inkább részemről a szellemi vezetőre való teljes ráhagyatkozás) nagy meggyőző erővel bír a vendég szemében, ami pedig az integrációs folyamatot is elősegíti.
„A lélek szónak sokféle értelmezése lehetséges. Itt egyszerűen vitális esszencia értelemben használom, vagy ahogy az Oxford English Dictionary, az angol nyelvű értelmező szótár második kiadása meg fogalmazza: „az élet princípiuma, amit általában a testtől megkülönböztetett létezőnek tartanak; a spirituális részek, szemben a pusztán fizikaival.” E mérvadó forrás szerint nyelvünk a lelket érzelmeink és érzéseink székhelyének is tartja.
A léleknek ezt a megközelítését szem előtt tartva feltehetjük a kérdést, hogy vajon mi idézi elő ennek a vitális esszenciának az elvesz tését. Az ősi időkben ezt a veszteséget a lélek elijesztésének, elkóborlásának vagy ellopásának tulajdonították. Ma sok esetben azt állapítjuk meg, hogy a lélekvesztés olyan traumák következménye, mint például a vérfertőzés, az erőszak, egy szerettünk elvesztése, a műtétek, a balesetek, a betegségek, a vetélés, az abortusz, a verseny okozta stressz vagy a függőségek. Alapvető tétel, hogy valahányszor egy traumát élünk meg, vitális esszenciánk úgy tudja túlélni az eseményt, hogy egy része lehasad rólunk, és még a fájdalom teljes „becsapódása” előtt elmenekül. Hogy kinél mi okoz traumát, az egyénenként változó. Lélekvesztést előidéz het bármi, amit a személy traumaként él meg, bár más valaki nem akként élné meg.
A legtöbben valami módon megtapasztalunk bizonyos mértékű lélekvesztést. Egyeseknek nagyobb megrázkódtatásokat hozott az élet, ezért ők egészen depressziósnak, „lélektelennek” tűnhetnek. Másokhoz kegyesebb volt, ezért nekik talán nem kellett teljesen lehatárolniuk magukat. Azonban a legtöbb ember, akit ismerek, az általa elszenvedett trauma fokától függetlenül egy nagyobb vitalitásérzet és az élettel való szorosabb kapcsolat után sóvárog. A lélekvisszahívás való mindenkinek, aki szeretné elmélyíteni önmagához, szeretteihez és a földhöz való kapcsolatát.
A sámánok a betegségre szerte a világon úgy tekintettek, mint spirituális bajra: lélekvesztést vagy az esszenciális spirituális energia csökkenését látták mögötte. Ha a lélek teljesen elhagyja a testet, a beteg meghal. Ebből következik, hogy ha a sámán vissza tudja hozni az elvesztett lélekrészeket, az illető visszahelyezhető a harmóniába és a jóllétbe. Ezt a visszahívást a sámán végzi, megváltozott tudatállapot ban.
Minden embernek, állatnak, növénynek és ásványnak saját spirituális esszenciája van, amivel kommunikálhatunk és érintkezésbe léphetünk. Amikor bármely élő teremtményt teljes mértékben betölt saját ereje vagy lelke, energiát és vitalitást sugároz. Amikor egy teremtmény teljesen otthon van a testében, mély rezonanciát fog érezni a többi teremtményben jelenlévő ugyanezen szellem iránt. Ezzel szemben, amikor elveszíti spirituális esszenciájának egy részét, kiüresedik és elidegenedik a teremtés többi részétől.
A pszichológia számára a lehasadt részek elvesztek egy hatalmas, megismerhetetlen tartományban, amit tudattalannak neveznek. Ez a tartomány hemzseghet a lehasadt emlékektől, a tiltott ősi ösztönöktől vagy az archetipikus vallásos képektől, attól függően, hogy a pszichológus melyik gondolkodási irányzatot képviseli. A disszociáció esetében a pszichológusnak az a feladata, hogy segítsen a páciensnek visszahozni az elveszett élményt. Ebben használhatja az álommunka, a fantázia, a szabad asszociációk vagy a hipnózis módszerét, hogy a pácienst segítse hozzáférni énjének elvesztett részeihez.
A pszichológus számára viszonylag érdektelen, hogy milyen jellegű és topográfiájú az a hely, ahová a lehasadt részek távoztak. A tudattalant – olyan helyként elképzelve, ahová nem ér el a racionális tudatosság fénye, egy megismerhetetlen tartománynak tartja, amely ből a páciensnek a terapeuta segítségével ki kell szabadítania a lehasadt tartalmakat. A sámán számára a gyógyítás alapvető kérdése az, hogy hová mentek a lehasadt részek.
A sámáni világképben az én létfontosságú részei nem egy megismerhetetlen senki-földjére távoznak, amikor le válnak az énről. Pontosabban: a lélekrészek egy párhuzamos létben élnek egy rejtett, nem-hétköznapi valóságban. A lélekrészek csapdába kerülhettek valamilyen félelmetes helyen a nem-hétköznapi valóság ban, vagy találhattak maguknak egy sokkal kellemesebb világot, ahol maradni is akartak. Bármelyik is legyen a helyzet, a gyógyítás fontos része az elveszett lélekrészek visszahozása a nem-hétköznapi valóság ból, valamint visszajuttatásuk a páciens testébe.”
Végezetül pedig egy kis összefoglaló a lélekvesztés tüneteiről, szintén Sandra Ingerman tollából:
Olvasás közben talán egy összefoglalóra vágytál a lélekvesztésre utaló specifikus jelekről. Az alábbi kérdések segíthetnek annak eldöntésében, hogy történt-e lélekvesztés. Hogy lásd, érintett vagy-e a lélek vesztés kérdésében, és ha igen, hogyan nyilvánul ez meg az életedben, tedd fel magadnak a következő kérdéseket:
Ha e kérdések bármelyikére igen a válasz, elképzelhető a lélek vesztés. Lehet, hogy esszenciális lényed fontos részei nem elérhetőek számodra. Ha ez a helyzet, e részek életenergiájához és képességeihez átmenetileg nem tudsz hozzáférni. Ahogy én a saját szemszögömből látom, az elvesztett részek a nem-hétköznapi valóságban léteznek, ahonnan csak a sámángyógyítás eszközeivel nyerhetők vissza.”
A leszakadt lélekrészek megtalálásának körülményei, és az elveszítésükhöz kapcsolódó események sokat elárulnak, főleg a vendég számára. Amikor a visszahozás után elmondom, hogy hol találtam őket, általában nagy felismerésekkel szoktak helyeselni, hogy valóban ennek megfelelő dolgok történtek az életükben, és ez a „ráhibázás” (vagy inkább részemről a szellemi vezetőre való teljes ráhagyatkozás) nagy meggyőző erővel bír a vendég szemében, ami pedig az integrációs folyamatot is elősegíti.
Elsősorban gyakoroljuk az önszeretetet és az önelfogadást, valamint a jelen levést a testben. A visszatért lélekrészeknek sokáig nem volt kapcsolata a fizika világgal és a testtel, ezért ilyenkor érdemes enni, inni, wellnessezni, jól érezni magunkat a testünkben, és jutalmazni magunkat. A lélelkrészekkel együtt olyan vágyak, kívánalmak is visszatérhetnek, melyeket már rég elfeledtünk, engedjük meg őket is magunknak. A lélkerészeket meg kell győzni arról, hogy biztonságban vannak, és érdemes velünk maradniuk. A meditációban, szellemi gyakorlatokban szintén törekedjünk az integratív, teremtő, építő folyamatokra, melyek bent tartanak a testben és földelnek, ahelyett, hogy kirepítenék a tudatunkat.
Minden olyan gyakorlatot, helyzetet érdemes kerülni, ami nagyon erősen kivisz a testünkből, mivel a lélekrészek még nem integrálódtak, és ezért nehezebben találnak vissza, ha "kirepkedünk" a testünkből. Ide tartozhatnak az erősebb lélekutazások, előző életbeli regressziók, traumák újraélése, mély tudatalatti folyamatok felszínre hozása, médiumi munka, transzlégzés, magasabb dimenziós utazások vagy meditációk, testelhagyás-gyakorlatok, minden olyan lelki gyakorlat, ami erősebb aszkézissel vagy fizikai terheléssel párosul, például izzasztókunyhó, böjt, virrasztás, extrém sportteljesítmény, halálközeli élmények, próbatételek, szembenézés a félelmeinkkel, családállítás, "egószeletelő" meditációk, pszichedelikus utazások, illetve általában a stresszt, traumákat, konfliktushelyzeteket igyekezzünk kerülni. Mindezekre a dolgokra visszatérhetünk az integráció befejezése után, újult erővel és teljesebb személyiséggel.
A vendég feladata ugyanis a lélekvisszahívás után kezdődik, mivel a kb 3 hetes integrációs időszakban neki kell vigyáznia a visszakapott lélekrészekre, és arra törekednie, hogy beintegrálja őket az itt maradt lélekrészeihez. Először a „do”-kat, vagyis a javasolt dolgokat fogom ismertetni, majd utána következenek a „don’t”-ok, vagyis a kerülendő dolgok. Természetesen mindez inkább előirányzat, mert az egyéni esetekben eltérő lehet a lélekrérszek reakciója, mégis általános irányelvként használható szerintem.
A lélekvisszahívás után sokan szoktak érezni napokig tartó energiatöbbletet, eufóriát, felszabadultság-érzetet, de olyan is megtörténhet, hogy belső feszültségeket, akár még testi tüneteket is érzünk, ahogyan a lélekrészek „helyezkednek” és próbálnak rezgésükben összehangolódni a jelen lévő lélekrészekkel. Van, aki folyamatosan erősödő változásokat tapasztal, de az is gyakori, hogy hirtelen döntésekre, elhatározásokra jutunk közvetlenül a lélekvisszahívás után, meglépünk olyan lépéseket, vagy olyan irányba fordítjuk az életünket, amit eddig fontolgattunk, de nem találtuk meg az erőlöketet hozzá. Sok minden átalakulhat, kitisztulhat a lélekvisszahívás után, de ezzel együtt feladatok is jönnek, tehát ne számítsunk arra, hogy az összes problémánk varázsütés-szerűen meg fog oldódni. A lélekvisszahívást néhányszor lehet ismételni, de azért nem egy rendszeresen alkalmazott kezelés vagy gyógymód, inkább egy ünnep, amikor a lélekrészeink hazatérhetnek.