A transzlégzés vagy holotróp légzés egy olyan légzés technika, amely nagyon hasonlít a sámánok által használt intenzív, módosult tudatállapotokat előidéző légzéstechnikáihoz. Eredetileg Stanislav Grof lengyel pszichiáter fejlesztette ki, az LSD-terápia hatásainak szimulálására, miután a poszichedelikumokat betiltották 1970 környékén. A transzlégzést sokszot DMT-légzésnek is nevezik, mert azt feltételezik, hogy az intenzív légzéstechnika meggyorsítja a DMT (dimetil-triptamin) nevű hallucinogén anyag termelődését a tobozmirigyben, vagy legalábbis ahhoz hasonló vizuális élményeket idéz elő. A transzlégzés célja az, hogy mély módosult tudatállapotot idézzen elő, melyben a tudatalatti mélyére süllyedt lélekrészek és tudati lenyomatok is a felszínre kerülhetnek, integrálódhatnak, gyógyulhatnak.
A transzlégzés lényege a hiperventilláció és a tudatos légzésminták alkalmazása, amelynek hatására:
Elsősorban gyakoroljuk az önszeretetet és az önelfogadást, valamint a jelen levést a testben. A visszatért lélekrészeknek sokáig nem volt kapcsolata a fizika világgal és a testtel, ezért ilyenkor érdemes enni, inni, wellnessezni, jól érezni magunkat a testünkben, és jutalmazni magunkat. A lélelkrészekkel együtt olyan vágyak, kívánalmak is visszatérhetnek, melyeket már rég elfeledtünk, engedjük meg őket is magunknak. A lélkerészeket meg kell győzni arról, hogy biztonságban vannak, és érdemes velünk maradniuk. A meditációban, szellemi gyakorlatokban szintén törekedjünk az integratív, teremtő, építő folyamatokra, melyek bent tartanak a testben és földelnek, ahelyett, hogy kirepítenék a tudatunkat.
Minden olyan gyakorlatot, helyzetet érdemes kerülni, ami nagyon erősen kivisz a testünkből, mivel a lélekrészek még nem integrálódtak, és ezért nehezebben találnak vissza, ha "kirepkedünk" a testünkből. Ide tartozhatnak az erősebb lélekutazások, előző életbeli regressziók, traumák újraélése, mély tudatalatti folyamatok felszínre hozása, médiumi munka, transzlégzés, magasabb dimenziós utazások vagy meditációk, testelhagyás-gyakorlatok, minden olyan lelki gyakorlat, ami erősebb aszkézissel vagy fizikai terheléssel párosul, például izzasztókunyhó, böjt, virrasztás, extrém sportteljesítmény, halálközeli élmények, próbatételek, szembenézés a félelmeinkkel, családállítás, "egószeletelő" meditációk, pszichedelikus utazások, illetve általában a stresszt, traumákat, konfliktushelyzeteket igyekezzünk kerülni. Mindezekre a dolgokra visszatérhetünk az integráció befejezése után, újult erővel és teljesebb személyiséggel.
A vendég feladata ugyanis a lélekvisszahívás után kezdődik, mivel a kb 3 hetes integrációs időszakban neki kell vigyáznia a visszakapott lélekrészekre, és arra törekednie, hogy beintegrálja őket az itt maradt lélekrészeihez. Először a „do”-kat, vagyis a javasolt dolgokat fogom ismertetni, majd utána következenek a „don’t”-ok, vagyis a kerülendő dolgok. Természetesen mindez inkább előirányzat, mert az egyéni esetekben eltérő lehet a lélekrérszek reakciója, mégis általános irányelvként használható szerintem.
A lélekvisszahívás után sokan szoktak érezni napokig tartó energiatöbbletet, eufóriát, felszabadultság-érzetet, de olyan is megtörténhet, hogy belső feszültségeket, akár még testi tüneteket is érzünk, ahogyan a lélekrészek „helyezkednek” és próbálnak rezgésükben összehangolódni a jelen lévő lélekrészekkel. Van, aki folyamatosan erősödő változásokat tapasztal, de az is gyakori, hogy hirtelen döntésekre, elhatározásokra jutunk közvetlenül a lélekvisszahívás után, meglépünk olyan lépéseket, vagy olyan irányba fordítjuk az életünket, amit eddig fontolgattunk, de nem találtuk meg az erőlöketet hozzá. Sok minden átalakulhat, kitisztulhat a lélekvisszahívás után, de ezzel együtt feladatok is jönnek, tehát ne számítsunk arra, hogy az összes problémánk varázsütés-szerűen meg fog oldódni. A lélekvisszahívást néhányszor lehet ismételni, de azért nem egy rendszeresen alkalmazott kezelés vagy gyógymód, inkább egy ünnep, amikor a lélekrészeink hazatérhetnek.